A licit tárgya az első két képen látható Moszkvics műszercsoport. Moszkvics 2140, 2137, 2734 típushoz való, de beépíthető a Moszkvics 412, 427, 434 típusokba, valamint a Moszkvics 408 típusba is, mert az előlapon kialakított trapéz alakú perem megegyezik az előbb felsoroltak műszerfalán kivágott nyílással.
A mutatók világosszürke színűek, és a műszerek számlapján piktogramok jelzik a funkcióját, például az ampermérőn akkumulátor jel, az olajnyonásmérőn oljzó...
Az aukció csak erre az egy műszercsoportra szól, de villámáron a második két képen látható két darab műszercsoportot is adom, vagyis villámáron 3db!
Ezek kicsit hiányosak, de ami bennük van műszer az működik, ahogy az elsőnél is. Ezek mind piros mutatós műszerek és a számlapok, skálák angol felirattal vannak ellátva.
Az egyik üzemanyagszint jelző szét lett szedve és az öt osztásnál egy-egy 3mm átmérőjű lyuk van, mert át lett alakítva LEDes kijelzésre (mint a Wartburgokon).
Az egyik kilométer óra számlapja ki lett vágva felül is (talán napi számlálónak?!?!? ! ), a másiké nincs meg, de az órák működnek, forgatásra szépen kileng a mutató (ez igaz az elsőre is)
Több moszkvics412 és moszkvics2140 alkatrészem is van. Kérdezzen bátran, hátha van olyan amit Ön keres.
Ha valami nem egyértelmű tessék kérdezni, de még licitálás előtt, mert utána nem fogadok el reklamációt, licitet nem törlök!
Postaköltség a mindenkori postai díjszabás szerint alakul, csomagolásra nem számítok fel semmit, viszont gondosan csomagolok.
A postaköltséggel lehet spórolni, ha több terméket vásárol a Kedves Vevő. Ezt nekem jelzi és az utolsó aukció lejárta után utalja a összes vételárat az egyszeri postaköltséggel, majd a jóváírás után postázom egyben az összes terméket.
700Ft alatt nincs posta, csak személyes átvétel!
Kérem a fentieket figyelembe venni licitálás előtt és ennek mérlegelésével licitálni!
Megfelelő ajánlat esetén előbb is zárom!
Köszönöm, hogy benézett, ha van kedve és ideje kérem nézze meg a többi aukciómat is!
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2011-09-26 17:30
. Moszkvics 2140 műszerfalba műszercsoport (több is) - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Fontos
-
Mosin Nagant szovjet, orosz puska katonai céltávcső, távcső. Lencsék hibátlanok, nem karcosak, nem foltosak. Szálkereszt állítók rendb...
-
zöld katonai póló m -es méretben Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vége: 2011-11-03 18:25 . katonai póló - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
-
KUNERT SILVER MULTIFUNKCIÓS BABAKOCSI! Jellemzők: - divatos és masszív babakocsi óriási színválasztékkal - csapágyas kerekek - modern és ...
-
Meleg pamuttal bélelt EARLY DAYS szőrös mellényke 18-24 hónapos babáknak ÁLLAPOT: Nagyon szép állapotú egyetlen kis esztétikai hiba hogy be...
-
Glimmer márkájú 46/47-es barack színű férfi ing. 100 % pamut. Egyszer használt csak. Kérésre szívesen mérek! Jelenlegi ára: 700 Ft Az auk...
-
Fekete "PUMA" férfi, rövid ujjú póló. Jó állapotú, színe szép élénk fekete! Méretei: - hossza: 71 cm - mellszélessége: 62 cm....
-
Tisztelt Érdeklődő! A PCDiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitál...
-
Mint a képen Üresek Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2011-12-21 00:39 . Xerox Docuprint festékpatronok - Jelenlegi ára: 1 Ft
-
Eladnám gyerekkori autógyűjteményemet! MATCHBOX Matra Rancho Evjarat: 1982 Köszönöm, hogy meglátogattad az oldalamat! ...
-
PSP UMD FILM (ANGOL NYELVŰ). A film eredeti, angol nyelvű, teljesen új, bontatlan, fóliás csomagolásban. - Személyes átvétel Csepelen l...